A radír

2021-01-26 10:29, onlinemarketing.blog.hu - Üzlet

Nagyon-nagyon régen használtam utoljára radírt. Ahogy egyetemista lettem, már nem kellett ceruzát használni, később pedig szinte mindent számítógéppel csináltam - márpedig itt, ezen a platformon nem kell radír a javításhoz. Nem is tudom, van-e valahol még radírom. Régen pedig tudtam, melyik márkát érdemes venni és melyiket nem - volt, amelyik nagyon maszatolt, volt, amelyik nem volt elég hatékony. A radír olcsó, könnyen beszerezhető és emiatt könnyen kipróbálható eszköz volt számomra. Az a furcsa, hogy nem is hiányzik, hogy nincs radírom. Ha néha ceruzát használok, akkor sem merül fel, hogy kiradírozzam, ami nem kell - egyszerűen áthúzom, mint a tollat. Hivatalos iratokhoz meg nem kell ceruza... Úgy tűnik, nemcsak szükségtelenné vált számomra, de nem is hiányzik már. Pedig régen feltétlenül szükséges volt, és mindig figyeltem rá, hogy legyen használható radírom. A radír példája számomra megmutatja, mennyire meg tud változni az a környezet, az a világ, amiben dolgozunk, amiben élünk. Eszközök, tárgyak, folyamatok válnak szükségtelenné, elavulttá. Eltűnnek az életünkből, de úgy tűnnek el, hogy közben mások még használják, másoknak még hasznosak. A radír nem szűnt meg. Lányaimnak is van, több is. Használják is. Csak nekem nem kell, csak nekem nem hiányzik, nekem vált fölöslegessé. És most képzeld el, hogy valaki radírt szeretne nekem reklámozni. Egy létező, nem drága eszközt, amelyre amúgy nincs szükségem. Tudnál olyan érvet mondani, amiért én ezt megveszem? Bármit, ami miatt ez nekem kelleni fog? Ha meg tudod változtatni azt, ahogy jegyzetelek, ahogy rajzolok, ahogy tervezek, akkor igen. De akkor már nem radírt adsz el, hanem edukálsz, megváltoztatod az életem. Vannak dolgok, amik nem kellenek. A marketing mégis képes arra, hogy ezt megpróbálja neked eladni. Pár napja lemondtam a televízió előfizetésünket, miután az elmúlt fél évben véletlenül sem néztünk (sugárzott) tévét. Közel 15 percen keresztül próbált meggyőzni - az egyébként nagyon ügyes - ügyfélszolgálatos hölgy, hogy miután elmondtam, lemondani szeretném az előfizetést, meggyőzzön, hogy ne tegyem, mert nekem erre szükségem lesz még. Csodálatos érveket mondott, tökéletesen látszott, hogy ezt a kérdéskört a cég nagyon körbejárta, ismerték a főbb pontokat, miért szoktak elmenni a vevők. Még arra is volt a hölgynek lehetősége, hogy kedvezményt ajánljon, hogy amennyiben az ár a probléma, akkor maradjak. De nem kell tévé. Ahogy nem kell a radír sem. Radírt nem veszek, a tévét lemondtam - végül én győztem. De a marketingnek feladat, hogy eladjon neked olyat is, amit nem akarsz... Mert egy dologra való a marketing: az értékesítés növelésére. És ezt követően nincs de, meg nincs ha, egyszerűen a számok vannak: mennyi volt ma a webshop forgalma? Hány forint lett a haszon? Ki tudjuk ebből fizetni a béreket, a díjakat, a reklámot, a marketinget, a... A radír  egyébként egy nagyon hasznos eszköz. Ha szükséged van rá, nem tudsz meglenni nélküle, de ha nincs rá szükséged, akkor csak szemét. Gondolkodtál már azon, hány olyan dolgot vettél, amire valójában nincs szükséged? Hány radír porosodik otthon? A marketing egyik nagy kihívása lesz, hogy azt a fajta túlfogyasztást, amit generál, kordában tudjuk tartani. Az a sok ellenérzés, ami a marketing, és azon belül a reklám felé irányul, elsősorban ezért, a túlfogyasztást növelő tukmálásért érkezik. Mert félreértés ne legyen: aki megvesz valamit, amire nincs is szüksége, előbb-utóbb rájön, mi történt. És ilyen esetben nem magát fogja hibáztatni a rossz döntésért, hanem azt, aki miatt megvette. A reklámot. A radír viszont egy egyébként hasznos termék. Lehet, ami neked fölösleges, másnak nem az. A marketing erre találta ki a célzást: figyeljük, ki vagy, figyeljük, mire van szükséged, és ez alapján javaslunk neked termékeket. Olyan termékeket, amikre vélhetően szükséged van. Radírt, ha egyébként rajzolsz, amit onnan tudunk, hogy vettél ceruzát. Tévé előfizetést, mert látjuk, hogy tévéadásokról szóló weboldalakat nézegetsz. Célzunk. Nem mindig pontosan, de célzunk. És a pontos célzáshoz meg kell ismernünk téged, ezért építünk adatbázisokat. És amikor kiderül, hogy neked nem kell radír, akkor nem fogunk neked radírt hirdetni. Ennyire egyszerű. Most viszont egyre kevesebb lehetőségünk van célozni téged. Az Apple lépései, a közhangulat, a központi szabályozások mind abba az irányba mutatnak, hogy ne tudjunk jó adatbázisokat építeni. Vagyis nem fogjuk tudni, kell-e neked radír. Így ne lepődj meg, ha a jövőben megint radír reklámot látsz. Nem tehetünk róla, nem tudjuk, hogy kell-e neked. Fogadd el: ez az ára annak, hogy az adataidat nem kapjuk meg. Végül, ez azt is jelenti egyébként, hogy magasabb lesz a hirdetési költség. Hiszen több embernek kell megmutatnunk a radír hirdetését, nemcsak azoknak, akiknek szükségük van rá. Rossz célzás, magasabb költségek, kisebb haszon, drágább termék - többet fogsz fizetni. Mert a neked megjelenő radír hirdetést is az fizeti ki, aki végül megveszi azt.

Tovább »